Dolgozni egy borospincénél igazán különleges és sokszínű élmény. A napjaim nagy része a szőlő és a bor körül forog, amelyek nemcsak munkát, hanem szenvedélyt is jelentenek egyben. Gyerekkorom óta közel élek a szőlőkhöz, meg minden ilyesmihez, hiszen nagyapámnak is volt egy szőlőföldje, amit a családdal közösen műveltünk. Még emlékszem, ahogy kijártunk egészen kisgyermek koromban kapálni a tőkéket és szedni a gyomot, illetve a szüretek emléke is megmaradt, hiszen azok nagyon jó élmények voltak. Kisgyermekként először csak a kisebb lugasokról szedtük le az érett szőlőfürtöket: ez igen jó volt, ugyanis közben ehettük a friss édes szőlőszemeket. Továbbá a nap végére vagy másnapra mindig volt édes, zamatos és sűrű must, amit mindig nagy szeretettel fogyasztottam, egyik kedvenc italom volt, ami természetesen csak ilyenkor volt elérhető. Később már nagyobb munkákat is kaptunk érettebb gyerekekként és a szőlőtőkék egyes sorait nekünk kellett leszüretelni, ládába gyűjteni, miközben nagybátyám ment körbe a traktorhoz szerelt préssel. Élmény volt látni, ahogy nőtt és nőtt a tartályban a finom nedű szintje. Felnőttkorunkra pedig mi is végre élvezhettük azt a finom italt, amit családilag együtt termeltünk meg.
Egészen más úgy fogyasztani a bort, hogy a mi munkánk és izzadtságunk is benne van, persze csak átvitt értelemben. Azóta is, amikor a családomra gondolok ez az íz jut eszembe, illetve igyekszem újra rekreálni ezt a fajta bort. Ahogy nőttem fel, úgy avatott be nagybátyám a borászat technikáiba és rejtelmeibe, igazából ő tanított meg a legfontosabb dolgokra, amiket ma is tudok. A borászat számomra nem csak egy családi hagyomány, hanem összeköt a természettel, az évszakok váltakozásával, ugyanis minden egyes palack bor mögött ott rejlik a föld, az időjárás és az emberi kéz együttműködése. Továbbá ez egy ősi tradíció, így a történelemmel, az elődeinkkel is érzem a kapcsolatot, a bor készítése során.