Póló feliratozással népszerűsítenénk a vállalkozásunkat.

Szponzorált tartalom

póló feliratozás
póló feliratozás

Így lettünk borászok a természet lágy ölén

Gyönyörű, mesebeli vidéken lakunk, akárhányszor ismerőst látunk vendégül, mindenki irigykedik a környékünkre. Valóban elég romantikusra sikerült a tájat terveznie a Teremtőnek, ugyanis tényleg gyönyörű, már-már nem is evilági vidék a miénk. Kis parasztházban lakunk, körbeölelnek bennünket a hegyek és az erdők. Sok kománkhoz hasonlóan mi is igyekszünk kihasználni a környék és a természet adottságait, így többek között szőlőt is termesztünk. A feleségem családja rendelkezik borász múlttal, így a megfelelő szakértelem is rendelkezésre áll a családban ahhoz, hogy szerencsét próbáljunk borászokként. Ezért tavaly óta a saját borainkat készítjük el, a saját pincénkben, igazi kis manufaktúra!

Mi hisszük, hogy a boraink azért is olyan finomak, mert nem csak hogy beleadunk apait-anyait, de a borok szívvel-lélekkel, szorgos kezek munkája által készülnek. Mikor elkezdtünk borászkodni, az ismerőseink mind nagyon elismerően nyilatkoztak az általunk készített borokról. Ezért aztán felmerült bennünk, hogy talán érdemesebb lenne úgymond „nagy üzemben” is megkezdeni a működésünket. Onnantól kezdve a vállalkozás beindításán dolgoztunk, és egészen jól alakultak a dolgok. Ma már van néhány alkalmazottunk is, és a nevünk is kezd ismerőssé válni a környéken. Hogy még inkább felépíthessük a saját márkánkat, megalkottuk a vállalkozás logóját és saját honlapunk is készült. A csapat pedig azóta is egyedi tervezésű pólóban feszít.

Márkaépítés póló feliratozás segítségével

A póló feliratozás ötlete egy jó barátom fejéből pattant ki, aki hasonlóval kísérletezett nemrég a saját vállalkozása márkaépítése kapcsán. Azóta bármilyen rendezvényre mennek is, mindig a saját, egyedi dizájnnal rendelkező pólójukban jelennek meg a stáb tagok. Így végül én is fontolóra vettem a póló feliratozást, mint lehetséges opciót, és arra jutottam miért ne próbálhatnánk meg mi is? Ajánlás alapján jutottam el a LOL Markt honlapjára, ahol azonnal megnevettettek a humoros minták és az ötletes feliratok a pólókon. A csapat kizárólag kiváló minőségű pólókkal dolgozik, így bármilyen technológiával kerülnek is rá a pólókra a minták, biztos lehet benne az ember, hogy tartósak lesznek a pólók. Ahogy néztem, a csapat nem ismer lehetetlent, szinte bármilyen póló feliratozást meg tudnak valósítani. Ők maguk is rengeteg ötlettel rendelkeznek, ehhez elég csak szétnézni a honlapjukon. De ha esetleg saját ötlettel keresed fel őket, azt is nagyon szívesen fogadják, és maximálisan segítenek a megvalósításban.

Persze ilyenkor megfogalmazódik az emberben annak a lehetősége is, hogy mi történik akkor, ha esetleg valakire nem lesz jó a póló? Hiszen mégiscsak különbözőek vagyunk, és ha meg is adják a méretüket a munkatársak, még akkor is előfordulhat, hogy valaki nem teljesen elégedett azzal, amit kap. Szerencsére a LOL Markt-nál nem kell ilyesmin görcsölni, szuper garanciás lehetőségük van. Ha ugyanis valami miatt mégsem megfelelő az elkészített termék (például nem jó a méret, vagy egyszerűen nem tetszik a dizájn), minden probléma nélkül kicserélik. Sőt! Ha még ez után sem elégedett az ügyfél, még további két alkalommal hajlandóak díjmentesen cserét biztosítani, mert nekik tényleg az a fontos, hogy a vásárlók elégedetten távozzanak tőlük. Ez kicsit megnyugtat, így én is bátrabban merek belevágni a rendelésbe. Ti készíttettetek már pólót egyedileg? Mik a tapasztalatok ezzel kapcsolatban?