Professzionális csapatépítés a Balatonon – balatonpro.hu.

csapatépítés
csapatépítés

Egy olyan cégnél dolgozom, ahol minden évben szinte kötelező jelleggel van csapatépítő. Úgy értem ezt az egészet, hogy olyannyira nagy figyelmet fordít a vezetőség a munkahelyi kapcsolatokra, hogy a bevételünk egy bizonyos részét el kell különíteni, és azt a pénzt valami csapatépítős programra kell költeni.

Voltunk így már pincetúrán Egerben, kalandparkban Zamárdiban, vagy egyik évben a Sziget Fesztiválra is lenéztünk egy napra. Az idei évben szűkösek voltak a keretek, meg persze a fesztiválok is elmaradtak, de azért így sikerült egy remek program lehetőséget találnunk. Ha valaki professzionális csapatépítésre vágyik a Balatonon, akkor balatonpro.hu.

Két napra mentünk le a Balatonra, abból pedig az egyik napra igénybe vettük a BalatonPRO szolgáltatásait. Őszintén szólva ez volt az első olyan „csapatépítőnk”, ami valóban erre a dologra specializálódott. Napközben egy vitorlás túrára mentünk el, néha megálltunk egy-egy kikötőben meg csak úgy a Balaton közepén is és ott lehet kicsit pancsolni, de később megkezdtük a betervezett SUP-ozást is, ami egyébként sokkal nehezebb sport, mint amilyennek elsőre látszik.

A honlap további használatához a cookie-k használatát el kell fogadni. További információ

A cookie-k beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás